fbpx

Elkezdték, és amikor látták, hogy ragyogóan működik, közkinccsé tették a környéken: meginvitálták a kollégákat más településekről is. Olyan új szemléletmódot és gyakorlatot oktat Balatoni Katalin, amelynek lényege, hogy a néptánc tanítás gyermekközpontú legyen ismét. Régi, de mégis új formátum ez, mely ötvözi ősi magyarságunk tánckultúráját és a mai kor kihívásainak is megfelel.

Amikor régen a kisgyermek megszületett, szülők, nagyszülők ölükbe vették, játszottak énekeltek vele, így a táncot elleste szülőktől, rokonoktól. Az évek során, ez kimaradt sok család életéből. Az okokat már rég nem keressük, a változás szándéka a lényeg: visszahozni valamit, ami régóta hiányzik, de kell a lelkünknek, ami a miénk volt.

Az Így tedd rá! Programnak is ez az eredeti funkciója: a gyerekek társas kapcsolatokba kerülnek a játékok, a néptánc, az éneklés során, megtapasztalják, hogy a döntéseiknek milyen következményei vannak. A képzésen november 3-án, immár harmadszor táncoltak, játszottak együtt a felnőttek gyermeki örömmel, hogy a tanultakat tovább adják majd a kicsiknek és a kollégáknak.

A szülők örülnek, hiszen a kicsik rácsodálkoznak a népdalokra, otthon felszabadultan folytatják a játékokat. Szerencse Jánosné óvodavezetőnő örül, hogy a település önkormányzata kifizette a képzés költségét, így a környező óvodákból is meghívhatták a kollégákat. Huszonegyen táncoltak, hét környékbeli óvodapedagógusai jöttek el.

Úgy tervezik nem áll meg a sorozat, Balatoni Katalin  sokszor ellátogat még Előszállásra. Legközelebb december harmadikán táncolnak újra együtt a neves oktatóval.

Rankasz Brigitta