fbpx

Pedagógusok élményei a képzéseken és a képzések után

A hétvégén varázslat történt az oviban! Jött Kata és gyönyörű énekével, néptáncos lényével elkápráztatott mindenkit.
Hétfőn reggel már szólt a népzene a csoportokban, a gyerekek boldogan próbálják az új dalokat és játékokat. A kolléganők dudorásznak és örömmel emlékeznek a hétvégén elsajátított dalokra, játékokra és mozgásformákra.
Köszönöm a segítségedet. Megpróbáltam betartani mindet. Nagy nevetgélések voltak a néptáncon, amit már kezdtem hiányolni.
A beoltásról: ma reggel a Nyisd ki asszony kiskapudat-ra ébredtem a kellemes álmomból. Nagyon köszönöm. Egy örök emléket és követendő jó példát hagytál magad után. Ezt látni és átélni, átérezni, megérezni kellene az ország összes pedagógusának.

Judit, óvónő, Keszthely

Én is csatlakozom Judithoz, észre sem veszem és dúdolászva jövök haza az oviból, ahol a csoportban a héten már gumiztunk, használtuk a tulipánokat a babzsákokat. Népzenére festettünk és nagyon szép képek készültek. Én nem is kedveltem az ének – zene tanítást eddig!

Bea, óvónő, Keszthely

Nagycsoportos ovisaim vannak, s a kaposvári hétvége után rögtön elővettem nekik a tanultakat, játékfűzést, a tulipánokat, és egyszerűen hihetetlen az élményünk! Még a leglustább fiúk is együtt csinálják velünk, élvezik, nevetünk sokat, és már a 2.nap rögtön csinálták, amit a színekre tanultunk, s egy szó nélkül, pikk-pakk, egyszerűen le vagyok döbbenve! Itthon a 4,5 éves lánykámmal egy óra hosszat is lenyomunk, annyira élvezi, persze ő találja ki a koreográfiát. Évzáró műsorra tervezem az ovisokkal, hogy jól beépítjük, amit tudunk. Úgy érzem, nekem ez a képzés olyat adott, amire régóta vágytam, és nagyon hiányzott! Tegnap amerikai vendégeink voltak az oviban (váratlanul), s mi elővettük, amit addig tanultunk, és táncba hívtuk őket, nagyon ügyesek voltak a csemeték, nekik pedig tetszett!

Edit, Kaposvár

Szerencsém volt a hétvégén Szegeden a továbbképzéseteken résztvenni. Nagyon tetszett!!!!! Én német nyelvet tanítok alsó tagozaton,de minden mozgásos játékot fel tudok majd használni eszközeitek segítségével az óráimon és ezt szeretném a következő tanévben alkalmazni is. Én úgy gondolom – főleg az 1.o –ban,ahol a gyerekek még csak szóban tanulják a német nyelvet – nagyon élvezni fogják.

Még egyszer köszönöm a sok ötletet,éneket,játékot és további sikert kívánok nektek!

Krisztina, tanítónő, Szeged