fbpx

Hogyan kerül egy képre a Ghymes együttes legújabb karácsonyi lemeze és az Így tedd rá! Ünnepek a néphagyományban kiadványa? Magam is örömteli mosollyal fogadtam amikor elkészült ez a kép.

15 éve volt, amikor elhívtak a barátaim egy Ghymes koncertre. Azóta pedig az ott szerzett élmények visznek magukkal. Az a monumentális erő, mely érzelmeket, világokat köt össze a zene, a versek eszközével, már másfél évtizede örömöm, vígaszom, támaszom.

Ezért is hatalmas öröm, hogy most egy kicsit az Így tedd rá! is részese lehet az újonnan megjelet Mennyből az angyal lemeznek. Évek óta nagyon foglalkoztat, hogy pedagógusként mit közvetíthetünk  a gyerekeknek Karácsony ünnepéről. Fontosnak tartom, hogy mindannyian megismerkedjenek a szálláskeresés és Jézus születésének misztériumával, akár énekekeken, Betlehemes játékokon keresztül. Ezért is válogattunk szebbnél szebb, az óvodás és a kisiskolás korosztálynak való dalokat a tavaly megjelent lemezünkre.

Szarka Tamással, a Ghymes együttes frontemberével egy beszélgetésünk során került elő ez a téma, amikor arról mesélt, hogy karácsonyi albumot készít, én pedig egyből átnyújtottam az általunk összeállítot anyagot, hogy nézze meg milyen kincseket találtunk, és büszkén mutattam, hogy a Kiskarácsony, nagykarácsonynak is megtaláltuk az eredeti verzióját és még sok más  csoda áll rendelkezésünkre. Minketten egyetértettünk abban, hogy jó lenne, ha minél többekhez eljutnának ezek a dalok. A napokban megjelent Ghymes lemezen két olyan szám is hallható, melyek alapját az Így tedd rá! Ünnepek a néphagyományban című lemeze adhatta.

Kívánok magunknak sok-sok hasonló együttműködést olyanokkal, akik fontosnak érzik kultúránk hiteles közvetítését és azt az élményközvetítést, mely során gyermekeink és magunk világát is örömtelivé tehetjük.

Vigyétek haza a Karácsony örömét ti is! A sok rohanásban én is mindig nehezen hangolódom az ünnepre, de idén megkaptam azt az ajándékot, hogy lelkembe már most megkezdődött a lassulás, a magamra és családomra való hangolódás. Eddig ezek az érzések mindig pont úgy rohantak át rajtam, mint ahogy én teszem ezt minden nap. De idén először érzem, hogy ez máshogy indul. Köszönöm a hangokból és szavakból szőtt dalokat, köszönöm a békesség ajándékát!

Hallgass bele és vidd haza!

ITT NÉZD MEG!