+36 30 899 7890 igyteddra@gmail.com
Foglalkozások
A játékok évszázadokon át segítették a gyerekeket az életre való felkészülésben. Ha jól nyúlunk hozzá ehhez az örökséghez, a ma gyerekeinek is épp olyan jó játékos tanulási élményt közvetíthetünk. Mert a játék örök!

Az Így tedd rá! Program immár ötödik éve próbálja megreformálni a gyermekek hétköznapjait. A népi játékok „vissza tanításával” és terjesztésével szeretné segíteni a gyermekek fejlődését és harmonikus életének kialakítását.  A tánctanulás az egyik legjobb készségfejlesztő mozgás – állítják a szakemberek.  Elméletüket a gyakorlat is bizonyítja: már az első lépésüket alig megtevő porontyok is ősi ösztöneiknek engedelmeskedve rázni kezdik magukat a zene hallatán.

Az Így tedd rá! program célja, hogy játékos formában, a hagyományos népi játékok segítségével kerüljön fejlesztésre a gyermekek mozgáskészsége, miközben észrevétlenül sajátítják el a magyar néptánc alapjait, és értik meg egy-egy motívum struktúráját.  Közben nagyban fejlődik a mozgáskoordináció, a játékkészség, a ritmika, a zenei hallás, de hatással van a szociális készségekre is.

Balatoni Katalin programgazda tapasztalatai szerint a magyar néptánc motívumainak elsajátítása a gyerekek viszonylag kis hányadának sikerül az utánzásos módszer segítségével. Az Így tedd rá! alkalmazásával azonban mozgásuk részévé teszi a foglalkozásokon megjelent elemeket. Mint fogalmazott, fontos szerepet kapnak az ugróiskolák, és egyéb mozgásra késztető játékok, amelyeknek számtalan típusát alkalmazzák a tanításunk során. Fontos szerepet kapnak a mondókák, a kör- és ügyességi játékok is, melyek ragyogóan fejlesztik a gyermekek memóriáját, szókincsét, kommunikációját, szabálytiszteletét.

A népi játék és néptánc oktatás azonban nem csupán a mozgás fejlesztése és az ismeretanyag átadása. A mondókák által fejlődik a beszédkészség, a párbeszédes játékokban a kommunikációs készség, a mozgásos játékok által a mozgáskoordináció, a feladatok által szabálytisztelet, önfegyelem és a csoportos viselkedési formák is kialakulnak. A szövegek által gyarapodik a gyerekek szókincse, szövegértése, fejlődik a fogalomtáruk. Fejlődik térbeli tájékozottságuk, számismeretük, mely segítséget nyújt a matematika főbb elemeinek megértéséhez. A népi játékok és a népdalok komplex ismereteket közvetítenek.

Kipróbálod? Várunk szeretettel egy kis játékra, táncolásra!

Gyerekfoglalkozásaink az ország számos pontján megtalálhatók!

Foglalkozás vezetőink

Magyarország

Zombori-Vígh Zsófia – Ráckeve

Szálkuné Mikulás Katalin – Nyíregyháza

Balasáné Sebestyén Mónika -Nyírgyháza

Suki Edina és Suki Zita – Budapest

Oldal Henriett – Kecskemét

Szilvási-Grund Helga – Sárszentmihály

Kecskés Ágnes – Budapest

Tarjányi-Horváth Anita – Gyömrő

Tatárné Nagy Ágnes – Budapest

Tatár Péter – Budapest

Besenyei Andrea – Budapest

Tőkei Krisztina – Dunakeszi

Horváth Krisztina – Balatonszabadi

Molnárné Rózsa Marianna – Polgrádi

Schleicher Csilla – Süttő

Szerdahelyiné Lőrincz Nóra – Szigetszentmárton, Szigetújfalu

Dobos Eszter – Gyöngyössolymos

Dr. Weiszné Ambrus Veronika – Kaposvár

Bordás Henrietta – Eger

Kalafatics Hajnalka – Mór, Pusztavám

Kassai Anita – Szombathely

Réfi Csilla – Pécsvárad

Skuta-Bencze Andrea – Vásárosdombó

Béni Zita Kinga – Budafok

Ecser Fruzsina – Kecskemét

Mátyás-Martinovics Szilvia – Vecsés

Endényi Julianna – Budapest VII.

Kováts Judit – Budapest, Pestszentimre

Bárdos Zsuzsi

Sudár Alexandra

Ledán Imola – Pestszentimre

Kalász Borbála – Diósd, Érd

Megyesi Tímea – Hatvan, Aszód

Szekeres Bea – Hatvan, Aszód

Gémes Melinda – Pécs

Rápolti Katalin – Pesterzsébet

Bencsikné Papucsek Noémi – Pilisszántó, Pilisszentkereszt

Ágh Zsófi – Répcelak

Süveges Emőke – Vecsés

Éva Adrienn Kovács – Siklós

Barna Angelika – Kerepes

Marczin Viki – Debrecen

Balogh-Papp Tünde – Berettyóújfalu

Pálfi Cseri Anikó – Káposztás, Rákospalota, Eötvös 10

Gunszt Andi

Csordás Eszter

Külföld

Demeter Panna Katalin – Leuven (Belgium)

Méhes Kata – Komárom

Jaró Klaudia – Nagybereg (Kárpátalja)

Szász Klári – Varsó

Kovács Hanna – Topolya

Dominika Miklócziová – Fél, Senc, Somorja

Varga Emese – Massachusetts

Nagy Ildikó – New York

Varga Ottilia – Sarasota

Pálfi Zsuzsa – Nürnberg

KAPCSOLAT

3 + 14 =