fbpx

A tulipánokat sokféle módon használhatjuk az órákon is.kep2

Itt a szavak hangokra bontását látjátok. A képek lehetnek szebbek, fénymásolhattok is,

de a gyerekek kifejezetten szeretik, ha rajzolok. 🙂

 

Felrajzolom a szó képét (kirakom), majd a kép alá teszek annyi tulipánt,kep1

ahány hangból áll. Közösen hangoztatjuk, később egyénileg is mondhatják.

 

 

 

kep3 kep4

 

Ugyenezt csak piros tulipánokkal is megcsinálhatjuk, főleg, ha már a táncból ismerik a jelentését.

 

 

Ehhez táncos feladat is kapcsolódhat, akár órán, akár délután pihenésképpen.kep5

A gyerekek nagyon élvezik és közben rengeteg dolgot fejlesztünk vele.

 

 

 

Az első videóban kirakjuk a szó képét és annyi tulipánt teszünk elé, ahány hangból áll. Ugrálnak páros lábbal, mondják külön a hangokat, végül a kép átugrásakor egyben kimondjuk a szót.

video-kep-2

A második videóban ugyanez nehezítve, jó kis figyelem-, és egyensúlyérzéket fejlesztő gyakorlat.

video-kep

 

Összeállította: Porteleki Sára