Írjuk be a keresési kifejezést

“Mit adott nekem a képzés? Azt gondoltam semmit, pedig MINDENT!”

“Mit adott nekem a képzés? Azt gondoltam semmit, pedig MINDENT!”

“Mit adott nekem a képzés? Azt gondoltam semmit, pedig MINDENT!”

Lengyeltóti 30 órás továbbképzésünk után kaptam ezt az önreflexiót, ami azt gondolom elmond mindent arról, hogy miért is csináljuk. Olvassátok:

,,Mit adott nekem ez a képzés?Azt gondoltam semmit, pedig mindent.

Első nap, kicsit megszeppenve néztem a sok óvónőt. Ők minden dalt ismertek, amit az előadó, a Kata énekelt. Na, jó, nem mindent, de sokat. Én meg óvodás voltam, mert itt tanultam meg az énekeket. Még jó, hogy az óvó nénim, a Bea néni itt volt velem, így biztonságban éreztem magam.

Aztán jöttek a tánclépések. És előjött minden. MINDEN!!

Éjszaka álmodtam, hogy újra gimnazista vagyok, és Keszthelyen állok a Helikon nagyszínpadán. Kalocsait táncolunk a lányokkal. Pörgünk, forgunk, éneklünk, csujogatunk. Felszabadító érzés a tánc végén a vastaps.

Második nap már bátrabb voltam, jobban, hangosabban mertem énekelni, és a táncot is kicsit felszabadultabb csináltam. Fáradság? Sehol nem volt. Még kerekeztünk a fiammal kb. 10 km-t. Végig énekeltem a Kőrösi, kerepesi körtéfa… kezdetű dalt. Ez bennem maradt nagyon.

Amit az ember egyszer megszeretett és évekig az élete része volt, azt csak elraktározza jó mélyen a lelkébe, de egyszer előjön. És előjött.

Nem vagyok nagy népzene rajongó. Szeretem, de nem népzene a csengőhangom, és a tv-ben nem nézem a Fölszállott a páva című műsort. De valahogy tetszik, és sokszor az ember öntudatlanul is dudorászik népdalokat.

Aztán jön egy ilyen továbbképzés, és egy vékony, szőke nő mosolyogva, kedvesen ezzel a zseniálisan egyszerűnek tűnő módszerrel előcsalogatja az emlékeimet. Úgy, hogy rájövök, engem ez igenis érdekel, és szeretem, és szeretném, hogy az életem része legyen. És szeretném, hogy a kislányom ilyet tanuljon, és táncoljon, és énekeljen, és játsszon.

Remélem a munkahelyemen is előbb-utóbb hasznát veszem. Én pedagógiai asszisztensként dolgozom, de ha szerencsém van, az óvónők is észreveszik, hogy szeretném, szeretem, és alapjaiban tudom is csinálni, és bevesznek a körbe.

Mert körben áll egy kislányka.

Néha szeretnék lenni én a kislányka.”

 

Pettyán Erika

Lengyeltóti Kincsem Óvoda

pedagógiai asszisztens

Lengyeltóti, 2016. szeptember 16.

 

Várunk mindenkit, hogy együtt tegyünk a játékban, táncban, dalban és ünnepekben gazdag világért!

Hozzászólás írása

E-mail címünk nem kerül megjelenítésre

Kérdésed van?
Loading...